About
Fókatelep – Fokadelic
Új album, videoklip, lemezbemutató, európai turné
A Fókatelep 2009-ben megjelent első albumáról a média így írt: „A tiszta erejű rockzenébe ágyazott katartikus erejű népdalokkal teremtenek új világot”.
A Korai Öröm és a colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, illetve Oláh Annamária sokoldalú tehetségének találkozása új minőséget hozott létre, amely a második albumon, a Focadelic-en bontakozott ki igazán. A számok dallam- és szövegvilága hol a magyar népzenét idézi, hol a latint, cigány tangó után triphop alapok következnek, orosz beat után ír kocsmazenébe épített magyar csujogatós. Ez a sokféleség a zenekar sokszínű világlátását tükrözi, a dalok pedig összetéveszthetetlen, különleges egységgé forrnak össze a Fókatelep zenéjében. Ahogy az első albumon, most is neves vendégek szerepelnek a lemezen: a Budapest Bárból ismert Farkas Róbert (hegedű és tangóharmonika), a legjobb férfi cigány énekesként számon tartott Balogh Gusztáv, a Napra Hegedűs Mátéja (hegedű) és az ex-Anselmo Crew Kerényi Ákos (bongó).
A lemezbemutató koncert április 22-én kerül megrendezésre a Szikrában, az eseményt a már említett vendégek, valamint erre az alkalomra tervezett vetítés és fényjáték teszik felejthetetlenné.
A lemezmegjelenése után pedig hamarosan bemutatásra kerül a zenekar új videoklipje is.
Májusban az együttes lemezbemutató turnéra indul Európába, amely Luxembourg kiemelt kulturális központjában, a Neumünsteri Apátságban kezdődik.
Média visszhang:
„A szfinx méltósága és tekintélyt sugárzó titokzatossága árad zenéjükből. Százezer harcos fekete éjbe lőtt tüzes nyílvesszőjének oltalmazó ereje”.
„Annamari levegőbe rajzolt titokzatos pontozással kíséri táncát, amivel kollektív akupunktúrás pontjainkat éri el, megnyitva ezzel lelkünk legmélyebb rétegeit a zenének”.
A zenekar tagjai:
Oláh Annamária: ének
Biljarszki Emil: billentyűs hangszerek
Csányi Viktor: dob
Jócsik János: ütőhangszerek
Somogyi Ferenc: basszusgitár
Szalay Péter: gitár